Pécsi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar
TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZET
MODERNKORI TÖRTÉNETI TANSZÉK

 

Pécs8 - felhívás adatgyűjtésre városmonográfiához

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Tisztelt Egyetemi Polgárok!

 

A Pécs 1945 és 1990 közötti történetének kutatására elindított Pécs8 program és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont (PTE EK TK) Történeti Gyűjtemények Osztálya, a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény gondozója az egyetem alapításának 650. évfordulójának méltó megünnepléséhez és Pécs városmonográfiájának elkészítéséhez hívja együttműködésre Önöket.

Fontosnak tarjuk, hogy e munkában a tudományos kutatások mellett minden egyéni ismeret, közösségi emlék és élmény is megtalálja a maga helyét. Bízunk benne, hogy e kezdeményezéssel minden pécsi egyetemi polgár személyes tudása közösségi élménnyé válhat!

E felhívás értelmében várunk

 

-Minden Péccsel kapcsolatos, a főiskolai/egyetemi élet bármely vonatkozását érintő írásos és tárgyi emléket (fotók, filmfelvételek, tárgyi emlékek, hivatalos iratok, naplók, levelek, személyes feljegyzések stb.).

-Az erre az időszakra vonatkozó visszaemlékezést, érdekes vagy jellemző élethelyzeteket, eseményeket megörökítő történetet.

-Várjuk továbbá minden olyan érintett jelentkezését, aki élményeit, emlékeit interjú formájában vagy a nyilvánosság előtt megosztaná.

 

A Pécs8 projekt elsősorban az 1945 és 1990 között keletkezett anyagokat gyűjti, de a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény örömmel vesz korábbi és későbbi dokumentumokat is.

A beérkező anyagokat a PTE EK TK Történeti Gyűjtemények Osztályának munkatársai digitalizálják és archiválják, felhasználásuk módjáról (kutathatóság, publikálhatóság) a tulajdonos rendelkezhet. Az eredeti dokumentumok a tulajdonosoknál maradnak, de a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény szívesen fogadja az ajándékozásra szánt anyagokat is.

 

A jelentkezéssel kapcsolatos minden további információ a Pécs8 honlapján található:

http://pecs8.hu/pte-felhivas/

 

Kontakt: pecs8.info@gmail.com

Dr. Bánkuti Gábor, tel.: +36 30 305 3307

Dr. Dévényi Anna, tel.: +36 70 489 0708